Sorozat Magyarország (2026). A Határtalan szerelem című párkereső reality második évadában hat egyedülálló, külföldön élő magyar szingli párkeresését követhetjük nyomon. A Love Island és Survivor műsorokból már ismert Németh Zsófia Balin, Demény Antónia, aki úgy döntött, hogy önállóan vállal gyermeket, donor segítségével, az amerikai Denverből, Tóth Krisztina Írországban, Szabados Györgyi Olaszországban, Riko Cartieri a kanadai Torontóban, Tóth László pedig Svájcban PUA Coach segítségével várja azokat a kalandvágyó Magyarországról érkező jelentkezőket, akik szeretnének velük megismerkedniHamarosan pedig az is kiderül, kiknek a szívét találja el Ámor nyila. A műsor gyönyörű külföldi tájakon élő és dolgozó magyarok életébe enged betekintéstA jelentkezőknek messze földre kell utazniuk az ismerkedéshez, ez pedig a párkeresés mellett még több izgalmat és élményt tartogat a párkeresők és a jelöltek számára. Az idei évadban egy 7 hónapos várandós kismama is szerencsét próbál, aki egy évvel ezelőtt határozta el magát az anyaságra, de párkapcsolata nem volt, ezért úgy döntött ismeretlen donor segítségével próbálja meg a teherbeesést, ám a pártalálásról ennek ellenére sem mondott le, így ő pocakkal vágott bele a táskeresésbe. És kiderül az is, miben tud segíteni egy társkeresőnek a PUA Coach (Pick Up Artist Coach) azaz párkapcsolati és önbizalom-fejlesztő tréner. Az évadban a mesterséges intelligencia is segítségére van a párkeresőknekNincs két ugyanolyan ismerkedés, és minden ember más-más elvárásokkal érkezik egy kapcsolatba. A műsorvezető, Köllő Babett a mesterséges intelligencia segítségével mindenkinek kiválasztotta a számára ideális jelölteket, illetve személyre szabott ismerkedési technikákat dolgozott ki, amivel még inkább lehet növelni a párkeresés sikerességét. Köllő Babett Magyarországról tartja a kapcsolatot a párkeresőkkel faggatja őket az érzéseikről és tanácsokkal segíti őket az ismerkedéskor.
Viac o Határtalan szerelem