
Episode 29. Reality sorozat Magyarország (2025). Január 27-én érkezik a TV2-re a Magyar Honvédséggel együttműködésben készült, katonai feladatokon alapuló sport-reality, A Kiképzés. A Honvédelmi Minisztérium és a TV2 közös fejlesztésű formátumában, a Magyar Honvédség állományából választott négy Kiképző vezetésével civil versenyzők katonai megmérettetésekben küzdenek meg egymással a műsor 20 millió forint összértékű fődíjáért. A nem mindennapi produkció műsorvezetője Stohl András. Kiképzők: Oravecz Kristóf főhadnagy, a Hunyadi raj (kék csapat) kiképzője; Farkas András törzszászlós, a Kinizsi raj (sárga csapat) kiképzője; Nagy Ádám zászlós, a Bocskai raj (piros csapat) kiképzője; Molnár Attila főtörzsőrmester, a Dobó raj (zöld csapat) kiképzője. Az előzetesen kiválasztott legjobb 24 játékos (férfiak-nők), négy csapatot alkotva, katonai kiképzésen alapuló csapatversenyen mérkőznek meg egymással, saját fizikai és mentális határaikat feszegetve. A műsor lényege, hogy a szereplők a négy Kiképző vezetésével végrehajtják a kifejezetten a műsorhoz fejlesztett feladatokat, amelyekben megjelennek a Magyar Honvédség haderőnemei, eszközei, képességei és ezek helyszíne: egy-egy laktanya, gyakorlótér, repülőbázis. Ahelyett, hogy ki a legerősebb vagy leggyorsabb, sokkal lényegesebb lesz, hogy a játékosok közössége valódi egységgé kovácsolódva oldjon meg különféle összetett katonai feladatokat a legkeményebb kihívások közben.



